A ritkaságszámba menő szaharai kutyától a legszívósabb magyar négylábúig, ez a világ legalacsonyabb egyedszámú kutyáiból összeállított válogatásunk második felvonása.

Azawakh

Az Azawakh egy a Szaharából eredeztethető agarak családjába tartozó kutyafaj, mely a világ egyik legősibb fajtája. Bár ritka, előszeretettel alkalmazzák segítő, terápiás kutyaként, hiszen játékos és szeretettel teli állatokról beszélünk. Egyes afrikai törzsek a mai napig tartják azt a szokást, hogy azawakh kölyköket tilos pénzért eladni, csakis ajándékba, a barátság jelképeként cserélhetnek gazdát a kiskutyák.

 

Mudi

Bizony, hazánk is büszkélkedhet igencsak ritka kutyafajtákkal. A mudi eredetileg nem is a fajta nevére vonatkozott, hanem egy hívószó volt, a fajtát magát eltérően hívták az ország különböző területein. Tenyésztése egészen későn, az 1930-as, 40-es években kezdődött csak meg, a 2. világháború után pedig majdnem ki is haltak, de szerencsére sikerült „feltámasztani” őket. Kiemelkedően intelligens és játékos kutyafaj a mudi, fél szemüket és fülüket mindig gazdájukon tartják, kifejezetten hűségesek. Strapabíró, a betegségek többnyire elkerülik, játékosságukat pedig megtartják egész öregkorukig.

Májzli

Szintén egy magyar kutyafajta, melyet sokszor egy megtépázott mudihoz hasonlítanak, sőt népszerű elmélet a fajta kialakulását illetően, hogy genetikailag hibás mudikból fejlődtek ki a májzlik. Számuk nagyon alacsony, tenyészteni sem igazán szokták, hazánk mellett pedig a sváboknál ismerik még, sváb puli névvel is szokták illetni. Megtépázott, kopaszodó kinézetük ellenére egyáltalán nem beteges kutyák, sőt. Igazi minden viszontagságnak ellenálló, céltudatos munkakutyák, akik hűséges társak, azt azonban tudni kell, hogy a játékosság nem igazán jellemzi őket, mindenük a munka.

Catalburun, a török vizsla

Egyes becslések szerint mindössze 200 példány él az egész világon ebből a török eredetű kopóból. Szaglása kiemelkedő, amit a legkülönlegesebb külső ismertetőjegye, a középen elváló dupla orra is jelez. Kiváló családi eb, gyerekkel barátságos, más kutyákkal viszont nem mindig jön ki.

Telomian

Ez a ritka malajziai kutyafaj rágcsálók és kígyók levadászására specializálódott, különlegessége pedig mancsai ügyességében rejlik. A telomianok ugyanis képesek tárgyak megtartására, létrák megmászására, a kilincsek használata pedig piskóta számukra. Gyorsan tanulnak, ugatni pedig nem igazán szoktak, hangjuk inkább éneklő vonyításra hasonlít.

Hiányoltok valakit a listáról? Szeretnétek többet megtudni egyes kutyafajtákról? Írjátok meg nekünk kommentben, hogy mely fajtákról hallanátok többet is és kövessétek az Ebadtát további kutyatartással és a négylábúak világával kapcsolatos érdekességekért.