Chihuahua

kistestű

Az egyik legmegosztóbb kutyafajta. A Mexikóból származó apróság sokak szerint nagyon édes törpe mérete és hiperaktivitása miatt, azonban sokan csak egy talajradarnak tartják, és nem nevezik szépnek, sőt, a legtöbb emberben úgy él ez a fajta, mint egy agresszív eb. Természetesen ez általánosítás, tapasztalatból mondhatom, hogy ha szeretetben nő fel a kutyus, akkor nem lesz agresszív, mi több, hűséges társ lesz a mindennapokban. A rangsort a legkisebb kutyafajtáknál ő vezeti, hiszen 15 cm-től mindössze 23 cm-ig nőhet maximum, a legkisebb köztük mindössze 9,6 cm-re nőtt, súlya pedig 500 gramm. Amit fontos tudni, ha chihuahua-ra adoda fejed, hogy nagyon könnyen megsértődik, ami miatt depressziós lehet akár egész nap, szóval óvatosan a kis lelkével!

 

Prágai patkányfogó

kistestű

Ez a nagyfülű cukiság – habár egy barátságtalan nevet kapott – egy nagyon érzelmes, lojális és szelíd kutyus, ebből is adódik, hogy rendkívül érzékeny, a büntetéseket nem tudja elviselni lelkileg és nehezen bírja a gyakori vendégeket a házban. Átlagmagasságuk 20,5 cm, és mindössze 1-3 kiló között mozog a súlyuk. Nagyon intelligens, így gyorsan tanul, könnyen kiképezhető és rendkívül csöndes, alig ugat, ebből is adódik, hogy ha házőrzőt keresel, akkor rossz helyen kutakodsz, mert ő bizony nem foglalkozik területe megvédésével.

Papillon

kistestű

Az elegáns francia kutyus egy fokozottan emberszerető, energikus, temperamentumos fajta, emellett módfelett intelligens, gyorsan tanul. A papillon igen csak régre nyúlik vissza, már a 14.században is szerepel festményeken, mi több, III.Henriknek is papillonjai voltak. Magasságuk 20-28 cm között mozog, és testtömegük 4 kilóig egészséges.

Máltai selyemkutya

kistestű

Jókedvű, életteli, játékos és elegáns. Ez a három szó jellemzi leginkább a selyemkutyust, aki fehér bundájával és apró termetével azonnal elvarázsolja az embereket. Érdekessége, hogy elméletek szerint Egyiptomból származik, és már II. Ramszesz uralkodásának idején létezett, hiszen a fáraó sírjában hozzá hasonló kutyaszobrokat találtak a régészek. A fehér szőrmók magassága 21-25 centiméterre tehető, amihez 4 kiló társul legfeljebb. Nehezebb nem lehet, hiszen kis lábai és apró bordái nem bírják el sokáig a terhelést.

Yorkshire terrier

kistestű

Cuki kis öleb? Nem. Pimasz, nagyzoló és bátor? Igen. Ez a fajta csak kinézetében cuki és elegáns, belül egy igazi véreb rejlik, aki bátran nekimegy a nála ötször nagyobb mancsosoknak is. Azonban szívesen tanul, és ha még időben betöröd, nem lesz gond a viselkedésével. Nagyon aktív természetű, és alkalmazkodik gazdája/családja napirendjéhez. A terrier maximum 3,2 kg lehet, magassága pedig 18 és 23 centiméter közötti.

Maltipoo

kistestű

A fürtös, apró kis meglepetéscsomag az egyik legkülönlegesebb négylábú. Mivel ő egy hibrid tenyésztett kutyus, jelleme teljesen meglephet minket, de ami mindig biztos, az gazdája iránt érzett szeretet. Több fajtából adódik össze, így pontosan nem lehet megállapítani magasságát és súlyát, de a legtöbbjük 4 kilogramm körül mozog, és 28 centiméter magas. Akadhat olyan kutyus is, ami akár a 10 kilót is elérheti, de ez nagyon ritka. Igen csak félős, így egészen kiskorától kezdve hozzá kell szoktatni az ijesztőnek tűnő dolgokhoz, például a porszívóhoz, fűnyíróhoz. Az idegeneket lassabban szokja meg, mint más kutyák, de egy kis szaglászás után igazi szeretetbomba.

Pomerániai törpespicc

kistestű

A ma már divatkutyának tartott szőrgombóc egy szuper társ. Nagyon barátságos és energikus fajta, így sok mozgásra van szüksége. Súlya pehelykönnyű, nagyon maximum 3,5 kilót nyom a 18-22 cm-es magasságához. Szőrére nagyon oda kell figyelni, rendszeres ápolást igényel. Kissé arrogáns a stílusa, és bármikor kiáll magáért a nála nagyobb kutyusokkal szemben is.

Képek: ShutterStock